2007-ben kezdtem publikusan mesélni. Zuango mesék címmel írtam a blogom, amit kicsit több, mint 7 év után most bezárok és itt folytatom a megosztást, egészen új minőségben.
Akkor önterápiás céllal írtam érzésekről, tapasztalásokról. Belső változás és egy nekem sokat jelentő kapcsolat megromlása indított az írásra. Akkor még nem tudtam hová vezet ez, nem is volt ez kérdés, csak azt éreztem, hogy elindult egy nagy változás bennem, és az írás segít átverekedni magam a nagy érzelmi hullámokon.
A változás klimaxa sajnos nem egy Walt Disney mesékből ismert képpel zárult, nem volt katarzis, sem megvilágosodott írások, sem herceg a fehér lovon, sem a lemenő nap fodrozódó fénye a víz tetején. Csend lett helyette és mozdulatlanság. Újabb kudarcok, amikor azt hittem lejjebb már nem lehet és a szavak is elfogytak. Közben sportmúltam és neveltetésemnek hála csodálatos kitartással tettem a dolgom, mint aki egy börtön falai között kel és fekszik és reméli, hogy a napi rutinokkal egyszer csak kiszabadul a börtönéből. Versben elmondva – valahogy így éltem meg az utolsó másfél évem.
„Hosszú még az ezredév,
történhet valami jó is.
Egyelőre azonban úgy érzem magam,
mint aki létrát állít a mezőre,
hogy kicseréljen egy kiégett csillagot.”
Sok sok magány, kudarc, és embert próbáló helyzet vezetett el oda, ahol ma tartok. 35 évesen. Új érzésekkel, újragondolt célokkal, új szokásokkal, új élethelyzetben, új szakmával, új lendülettel. Változni, változtatni nehéz. Néha nagyon nehéz, de innen nézve azt mondom, érdemes felvenni a kesztyűt és belevágni.
Most újra jönnek a szavak, elememben vagyok (figyeld csak a magyar nyelvet, egy csoda!), a földi minőség hordozójaként szeretnék adni abból, ami megszületik bennem. Fogadjátok szeretettel az új írásokat.