A Nikon Laci, a „graffitis srác” – talán így emlegették akkoriban a barátaim, amikor 2007-ben szerveztek egy estet, ahol NikonOne, polgári nevén Brunszkó László meghívott előadó volt. Egészen hosszan mesélt. Az életéről, arról, amit csinál. A mai napig emlékszem az arcára és a közönségre is. Ittuk a szavait. Természetes volt, egyszerűen és nyíltszívűen beszélt, olyan őszinteséggel és tartással, amit városi ember ritkán tapasztal. Örülök, hogy megoszthatom most a gondolatait írásban is, minden szava szívemből szól.
Az interjú a #BE.DO.HAVE.PROJEKT keretében készült. #bedohave #zuango
Hogy hívnak?
A valódi nevem Brunszkó László a legtöbben azonban NikonOne néven ismernek.
Mi a munkád?
Kreatív dolgokat csinálok, ez a munkám is és a szenvedélyem is. Graffitiket festek több mint húsz éve, az ezzel kapcsolatos arculatok, helyszínek tervezése és kivitelezése teszi ki jelentős hányadát a munkáimnak. Elsősorban vendéglátóegységek, üzletek, szórakozóhelyek, kiállítások és más rendezvények belső vagy külső dizájnjáért vagyok felelős, emellett lényegesen sokat dolgozom hazai és külföldi reklám és játék film produkcióknak ahol hasonló feladatok kivitelezése miatt alkalmaznak. Mindez hosszas asztalnál, gépnél ülős – tervezős előkészítéssel jár, emiatt viszonylag sűrűn dolgozom grafikusként, időnként pedig illusztrátorként. Ez utóbbi jelenleg nagy szenvedélyem is, amit egyenlőre nem biztos hogy megélhetésként is szeretnék csinálni mert félek hogy akkor elvesztené a varázsát.
MI a hivatásod?
A hivatásom a kreativitás, a szenvedélyem ugyanez, a természetjárás szeretetével és felfedezésével fűszerezve.
Mióta élsz a hivatásodnak?
1994-ben kezdtem graffitiket festeni, ez hamar ’96 – ’97 körül vált életmóddá, amikor a mindenféle munkák mellett a szabadidőmben csak ezzel foglalkoztam. Napközben munka, aztán estétől hajnalokig fújás, be és kimászás, izgalmak, elképesztő helyek és szituációk. Ebből megélni a 2000-es évek elején kezdtem, akkortól adódtak ezzel a vad és független életmóddal párhuzamosan olyan helyzetek és munkák olyan mennyiségben és minőségben amikor már nem volt másra szükség. Ez azóta is tart, a vadság vesztett az erejéből ami természetes de az izgalmas szituációk és a függetlenség ami ezzel jár megmaradt.
Mire vagy a legbüszkébb?
Jelenleg teljes egészében a családomra vagyok a legeslegbüszkébb. A feleségemre akiben tökéletes partnerre leltem a boldog élet minden területén és a kisfiunkra mert a szülőnek lenni számomra új, elképesztő büszkeséggel járó, érzelmekkel telített státusz. Természetesen nagyon büszke vagyok mindarra amit elértem eddig, hogy abból élek ami a szenvedélyem és a hobbim, hogy ez azért egy elég kellemes létbiztonságot és kényelmes élethelyzetet teremtett.
Mivel azonban ez a mindennapjaim meghatározó tevékenysége, ennek a ragyogását már nem mindig látom olyan tündöklően, noha ezt mindig érzem. Az hogy az ember boldogsága rutinszerűvé válik teremthet olyan helyzeteket amikor ezt képesek vagyunk elfelejteni, vagy átnézni rajta. Ettől még ez nem múlik el csak az életünk mókuskereke időnként a háttérbe helyezheti, ezért nem ezt írom elsőnek.
Mi indított el?
Minden bizonnyal a „valakinek lenni akarás” indított el. Kölyökként sokan vágytunk arra hogy nagy dolgokat vigyünk véghez, vagy hogy legyünk valakik, ne csak egyszerű, szürke emberek átlagos élettel. Én ebbe menekültem, felfedeztem hogy a dolgok működnek akkor ha igazán akarom és teszek értük. Igyekeztem felismerni az apró jeleket arra vonatkozóan hogy olyan életet éljek amiben örömömet lelem. Ez sokáig nem volt tudatos és ma sem tulajdonítok neki semmilyen spirituális vagy mit tudom én milyen hátteret. Én azt vettem észre hogy működik, ha hiszek benne hogy megy minden magától. Hagytam hogy történjen aminek történnie kell.
Mi segített, hogy elhidd magadról, hogy meg tudod csinálni?
Az hogy semmi máshoz nem értettem igazán és nem is akartam. Egész fiatalon éreztem hogy sok mindenem nincs de fantáziából meg álmodozásból nem szenvedek hiányt. A graffiti writer életmód pedig nemcsak rengeteg izgalommal, kreativitással, vagánysággal járt, értelmét is láttam. Ezt kellett megragadnom, ebből kellett a legtöbbet kihoznom. Mígnem a kultúrán belüli „hírnév” egyszer csak valódi hírnévvé lett, hiteles branddé vált és ha ezt az egészet teljes egészében nem is, azt mindenképpen éreztem hogy ebből rengeteget ki lehet hozni. Ezek a döntések késő tizenévesen, kora huszonévesen még a felelősségteljes életszakasz hajnalán könnyebben meghozhatók, sokkal több működési elvet láttam benne. Természetesen ma már sokkal tudatosabban, tervezettebben és óvatosabban hoznék döntést. De megérte.
Kik a példaképeid?
Nekem nincs példaképem, vagy olyan valaki akit követendő példának tartanék. Inkább teljesítmények, személyiségek hatnak rám inspirálóan. Még végtelen dolog van előttem amiből meríthetek, amire, akire felnézhetek.
Jelenleg – és már gyerekkorom óta amúgy – a klasszikus hős/alkotó/felfedező/kalandor/harcos stb típus az amivel leginkább azonosulni tudok. Széchenyi Zsigmond könyveken nőttem fel, amit azóta sem raktam le, rajongok Almásy László életéért és kalandjaiért, Thomas Edward Lawrence -ért, ilyenek mennek nálam. Hogy emellett az alkotói tevékenységgel kapcsolatban is említsek valakit, nos talán kicsit közhelyes de a legnagyobb elismeréssel adózom Moebius, H.R. Giger, Ridley Scott előtt, napjaink alkotót pedig nem is említem mert annyi van hogy ha kiragadnék néhányat, az is csak a jelenlegi hozzáállásomat vagy véleményemet tükrözné. A zenészekről nem is beszélve.
Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?
Akkor is dolgozom, csak a saját projectjeimen, vagy kirándulunk, túrázunk, hegyeket mászunk.
Mi motivál?
Újabb és újabb érdekes munkák, kihívások, az ezekkel járó viszonylagos függetlenség és az ebből adódó boldogság szerintem elég inspiráló.
Mi volt eddig a legnehezebb?
Semmi. Kényelmetlen helyzetekből nincs hiány de nehéznek nem definiálnék semmit ami eddig történt velem.
Mitől érzed magad elégedettnek?
Csupán érzem hogy boldog vagyok azzal ahogy élek és amit csinálok de elégedett sosem vagyok igazán, az embernek legyenek vágyai, álmai amiket kergethet, ez simán ad egy meg nem elégedettséget amiért mindig lehet küzdeni.
Mit csinálsz, amikor elkedvetlenedsz?
Átvészelem. Többnyire olyat, amit amúgy nem csinálnék.
Mik a következő terveid?
Amellett hogy vágyom dolgokra, mint például szép ház vagy nyaraló, még több utazás, stb, magammal meg vagyok elégedve, ezt már régebben lezártam de az hogy felneveljem a kisfiam és gondoskodjak a szeretteimről azt érzem a legnemesebb terv a jövőre nézve.
Mit üzensz annak, aki nem tudja merre tovább?
Mi mást írhatnék mint amit már millióan leírtak előttem? A „légy önmagad” az alapja mindennek szerintem, de mindannyian tudjuk hogy a legtöbb ember úgy születik, él és hal meg hogy ennek a tudatállapotnak még csak a közelébe sem ér. Egészen egyszerűen ilyen az élet, ez ellen nincs mit tenni. Én el tudom mondani hogy nekem hogyan alakult az életem, mitől érzem azt hogy boldog vagyok, de azt hogy ezt mások hogy csinálják azt a szakemberekre bíznám.
Kapcsolat