Ákos, a meditáció és a fotográfia #BeDoHave


Share this :   | | | |
Ákos, a meditáció és a fotográfia #BeDoHave

Ákost több, mint 30 éve ismerem. Sok mindent szeretek benne, de legfőképp a bátorságot, amivel elindult megtalálni önmagát. Maga mögött hagyta az elvárásokat, megtalálta a hivatását, amiben kiteljesedhet, a meditációt, amiben elmélyül és egyensúlyba kerül önmagával. A folyamatban pedig megtalálta a társát, saját hangját alkotóként, és olyan ember lett, aki mellett szimplán csak jó érzés létezni. 

Az interjú a #BeDoHave projekt keretében készült.

Hogy hívnak?

Rajnai Ákos

Mi a hivatásod?

Fotográfus vagyok.

Mióta élsz a hivatásodnak?

2008 óta, miután befejeztem Pécsett az egyetemi tanulmányokat a bölcsész karon.

1998-ban érettségiztél. Mi történt 2008-ig?

Én eredetileg csak annyit tudtam, hogy a humán beállítottságomat fogom használni a továbbtanulásomban. És közben volt rajtam egy nyomás a család részéről, hogy a családi vállalkozásban majd jogász legyek. 99-ben fel is vettek a jogra és mindent megpróbáltam, de rettenetesen éreztem magam. Az első évet ismételtem, majd sikerültek ugyan a kritikus vizsgák, de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve eldöntöttem, hogy nem küzdök itt tovább, mert nem nekem való. Érdekelt a közélet, és jelentkeztem politológiára. Ide felvettek maximum pontszámmal. (Ez folyamatos vitákat jelentett a családdal, mire szüleim elfogadták azt a döntésemet, hogy nem leszek a cég jogásza.) Hozzá felvettem később a kommunikációt is.

Hogyan kezdted el? Mi indított el a fotózás felé?

2003 környékén egy politológus csoporttársam elhívott egy hétvégi kirándulással egybekötött fotózásra. És azt nagyon élveztem.

Gyerekkorom óta van bennem alkotói vágy, hol verset írtam, újságot csináltam vagy zenéltem. Az egyetemi évek alatt egyszer csak azt vettem észre, hogy a napjaim egyre inkább a fotózásról szóltak. Olyannyira, hogy bár befejeztem a politológiát és a kommunikációt, végül a fotózás sokkal jobban kezdett érdekelni, mint a közélet. 2004-ben beiratkoztam a Szellemképbe Budapestre.

2004-től 2008-ig egy sűrű önkereső időszak következett. A Szellemképben tanultam fotózni, dolgoztam az Univ Pécsnél fotóriporterként, képszerkesztőként és közben zenéltem. Több együttesben is gitároztam akkoriban. Eleinte reklámfotó, divatfotó területén próbálkoztam, de nem igazán indultak el a dolgaim. Talán a 2008-as válságnak köszönhetően is nehezebb volt elindulni ezen a pályán akkoriban Budapesten. 

Aztán rájöttem, hogy az alkalmazott fotózást sem érzem igazán magaménak. Mindig törekedtem arra, hogy megfeleljek elvárásoknak. A szüleimnek, ha már nem lettem jogász, legalább legyek sikeres vállalkozó, mint fotós. 

Ez az időszak fontos volt, sokmindent kipróbáltam, és akkoriban tisztázódott le, hogy mit szeretnék és nem szeretnék.

2013-ban jött a szakmai forduló, amikor rájöttem, hogy nem az alkalmazott fotográfia az én világom, sokkal inkább a képzőművészet az, ahol én ki tudok teljesedni. Közben az állókép mellett a videóművészet is érdekelni kezdett. Egy nemzetközi díj adta meg a végső lökést, hogy bátran koncentráljak az önkifejezésre. Azóta a szülők is teljes mellszélességgel mellettem állnak. Érdekes, hogy a divatfotó területén továbbra is készülnek és jelennek meg (leginkább külföldön) új anyagaim, talán mert a képzőművészet és ezen alkalmazott területnek vannak olyan határterületei, melyek inspirálnak. 

2008-ban történt még egy sorsfordító dolog az életemben. Egy barátom mesélt nekem a Vipassana meditációról. 2010-re érett be bennem a vágy és akkor elkezdtem. Meditálni.

Miért volt a meditáció sorsfordító?

A meditációval jött egyfajta tudatos elengedés, megengedés. Egy tudatos figyelem, amiben nem keresem a válaszokat, hanem hagyom, hogy megérkezzenek. Az alkotásban is ez visz előre. A meditáció és a művészet két olyan dolog, amiben még őszintén tudok hinni. Ilyenek még a tiszta emberi kapcsolatok is. 

Mi motivál a munkádban?

Azt hiszem ezt úgy tudom a legjobban megfogalmazni, hogy a lehetőség motivál. Az élet minden területe, minden esemény, élmény lehetőségeket tartogat. Másrészről pedig mindig az a munka motivál, amin épp dolgozom. 

Ki a példaképed?

Nincs kimondott példakép. Inspiratív hatások mindig érnek, mostanában leginkább tőlük: Újszászi Tünde, a feleségem, ő képzőművész, Ősz Gábor fotóművész, Hamvas Béla író-filozófus, David Lynch filmrendező, Jozipovics György grafikusművész, Nicolas Jaar DJ-zeneszerző és még vannak mások.

Mire vagy a legbüszkébb?

A büszkeségről inkább személyek jutnak eszembe. Büszke vagyok a szüleimre, a bátyámra, arra, ahogy Tündivel folyamatosan mozgásba hozzuk az életünket.

Mi volt eddig a legnehezebb?

Szembenézni a hibáimmal, az önhazugságokkal és azzal, és hogy ez a folyamat nem véges. Talán a nagy ráeszmélések ideje lezárult, de nincs olyan, hogy akkor most készen vagyok. És pont itt a másik dolog, hogy viszont ezer más folyamatot be kell fejeznem, hogy érdemben újat kezdjek. Nekem befejezni nehéz.

Mitől érzed magad elégedettnek?

Sokáig szinte mindennel elégedetlen voltam, ám ez az utóbbi években teljesen megváltozott. Úgy érzem, a helyemen vagyok. Ez a tudat tesz alapvetően elégedetté. Ez persze nem szüntetti a motivációt, sőt!

Mit csinálsz, ha elkedvetlenedsz?

Arra gondolok, hogy ez úgyis változik.

Mik a következő terveid?

Két komolyabb alkotói projekt fut jelenleg, illetve folyamatos felfrissülést jelentenek a divatfotó sorozatok. Jövő márciusban Tündivel közös kiállításunk nyílik, tervben van egy magazin elindítása, továbbá valamikor tavasszal építkezésbe kezdünk Tahitótfalun.

Mit üzensz annak, aki nem tudja merre tovább?

Szerintem fontos kérdés: hogyan éled meg ezt az időszakot. Kudarcos, bizonytalan, netán kilátástalan? Vagy megéled a keresés izgalmát, a folyamatos felismerések erejét. Az utóbbiban ott van az út, csak csinálni kell.

Kapcsolat

www.akosrajnai.com

Leave a reply