Király Attila – revolúció helyett evolúció #BeDoHave


Share this :   | | | |
Király Attila – revolúció helyett evolúció #BeDoHave

“Az embernek meg kell keresni mi az ő lénye. Ami magunk vagyunk, az van. Csak meg kell állni, szembenézni a széppel. Megélni. Ennyi van. Ha rohanunk, könnyen megbotlunk önmagunkban.” – mondta legutóbb a telefonban, miután megnézte a Grande Bellezza című filmet. Nem lenne teljes a sorozat nélküle, az értékrendem és a világképem formálásában nagy szerepe volt és van a mai napig is. Ő az édesapám. Tanárember. Tanár. Ember.

#BeDoHave

Hogy hívnak?
Király Attila

Mi a munkád?
Gimnáziumi tanár vagyok.

Számodra mit jelent a szó: BOLDOGULNI?
A saját határokon belül sikerélményhez jutni. A sorsszerűségben hiszek, ha el tudjuk fogadni amit az élet hoz, azt ami beteljesül, ami sikerül, és el tudjuk fogadni a korlátainkat akkor boldogulunk.

Mi a helyzet a célokkal, a vágyakkal?
Nem támasztok olyan vágyakat amiket nem tudok elérni. Inkább az elfogadást keresem, nem a vágyak beteljesítését. Ha van egy vágyam, amiről látom, hogy sokat vesz el tőlem vagy a környezetemtől, felülvizsgálom, hogy tényleg szükségem van e rá, és azt is, hogy milyen áron. És ha túl sokat vesz el, nem állok bele, könnyű szívvel elengedem. Ha kell, a célokat is felülvizsgálom, nem megyek neki túl nagy falatnak. Békére és harmóniára törekszem. Úgy nőttem fel, hogy ezt kénytelen voltam megtanulni: revolúció helyett evolúció.

Azt mondod úgy nőttél fel, hogy kénytelen voltál ezt megtanulni. Mesélsz erről?
Te tudod, talán röviden csak annyit, hogy édesanyám meghalt amikor engem világra hozott, apám  kanizsai pékségét nemsokkal azelőtt államosították, a család egy kicsi albérletbe kényszerült. Én voltam a harmadik gyerek, és nem tudott gondoskodni rólam újszülöttként apám, így intézetbe és később nevelőszülőkhöz kerültem. Nem részletezem milyen sorom volt. Talán jól leírja, mennyit foglalkoztak velem, hogy elsőben meg akartak buktatni, mert nem tudtam megfogni sem a ceruzát, nemhogy írni. Szerencsére egy tanárnéni a szárnyai alá vett, ismerte a sorsomat. 6 évesen kerültem haza, de nem sokáig tartott a családi egymásratalálás, 2 évre rá apámat börtönbe zárták. És még mesélhetnék, de röviden ennyi volt az indulás.

Nehéz, számunkra elképzelhetetlen gyerekkorod volt. Felnőttként elégedettnek érzed magad?
Én a magam részéről elégedett vagyok. Nehéznek mondható a gyerekkorom, de úgy érzem szerencsés vagyok, az életem jól alakult. Csináltam, amit az élet hozott. És így egész jó dolgok kerekedtek ki. Van egy szép családom, munkám, amit szeretek, barátaim, és jól élek. Az élet folyamata adja/adta ki, hogy mikor mi (volt) a feladat én pedig teszem/tettem a dolgom legjobb tudásom szerint.

Mégis, mi az, ami örömet szerez?
Ha a körülöttem élőknek örömet szerezhetek… gyerekkorom óta bennem van, hogy olyan valamit akarok tenni, amitől az, aki körülöttem van, szépnek látja a világot.

És jól akarom csinálni, amit csinálok.  Legyen az bármi, hinni akarom, hogy jól csinálom.  Ami nekem fontos, hogy amit csinálok azt lelkiismeretesen csináljam.

Hiszek a sportban, a tanulásban. Az életem nem istenközpontú, hanem emberközpontú. Ha egymásra odafigyelünk az már több, mint elég. Nem kell megjátszani terézanyut, nem kell világot megváltani – a közvetlen környezetünkben kell igyekezni egy kicsit adni.

Hogyan adod ezt át?
Az életvitelemmel. De ezt az tudja majd megmondani, aki utánam jön. Utólag.

Mi a hivatásod/szenvedélyed?
A tanítás. A hivatásom utat mutatni, amin a diákjaim tudnak fejlődni. Szerencsém van, hogy a sportot és a nyelveket szerettem meg és ilyen “divatos dolgokat” tanítok. Nem kell meggyőzni az embereket, hogy tanulják.

Mindenben az embert keresem. A nyelvet sem csak a nyelvtudásért tanítom, a tudás egy folyamat eredménye, amiben az emberi kiteljesedhet, fejlődhet – persze kell a praktikus tudás, de a tanításban sokkal több van. A német nyelv csak egy eszköz.

Fontos a sikerélmény. Hogy a tanulás öröm legyen. Nem kell megszakadni. Ha látom hol a hiányosság, ott próbálok segíteni, mindenkinek magához mérten. Én nem szeretem senkire ráerőltetni, hogy szerintem mi a jó. Senkire.

Szeretném átadni, hogy a boldogság a megélés képességében van, a képességben arra, hogy megéljük az élet apró lépéseit.

Mióta élsz a hivatásodnak?
37 éve tanítok.

Hogyan kezdted el? Mi indított el?
Sokat köszönhetek tanáraimnak, és a tanulásnak. Gyerekként egy falubeli nénitől tanulhattam meg németül, cserébe, hogy vizet hordtam neki. Az orosz nyelvet egy tanárom szerettette meg velem, azt hiszem többek között ennek köszönhetem, hogy tanárember lettem és talán még sokkal több mindent.

Mire vagy a legbüszkébb?
Arra, hogy szerencsém volt az életben. Büszkeség helyett azt mondanám, nagyon tudok örülni. A büszkeség sokszor hiúságba vezet és nem vesszük észre, hogy amire büszkék vagyunk az nem is a mi érdemünk.

Ki a példaképed és miért? (ha van ilyen)
A példaképek deheroizálódtak – inkább eszmékhez kapcsolódva vannak. Például a nyelvtanárom a nyelvészetben, eszmeiségben. Voltak írók, művek – korszakokhoz köthetően. Vagy akár az apám – tudom a hibáit, a jó tulajdonságait pedig példként láttam magam előtt. Volt olyan tanárom, aki emberként úgy bánt a gyerekkel, hogy mai napig példaképem.

Mi motivál?
Az, hogy minden nap felébredünk. Az adódó feladataim. Nem kell a célokat keresni, elég tisztességgel elébe állni az életben adódó feladatoknak.

Itt van ez a két ösztönünk: a létfenntartási és a fajfenntartási ösztön. Ez a két ösztön megfogalmazza a feladatot. Felelősek vagyunk az élethez szükséges alapfeltételeink megteremtéséért. Ezeknek kell megfelelni. Ennyi. Az élet motivál. Menni kell előre. Ezért tenni kell, nem csak szedem a gyümölcsöt. Senki nem teheti meg, hogy kényelemből más hátán éljen.

Ezt mindig is így gondoltam. Feladat mindig van. Akaraterő ahhoz kell, hogy ezeknek a feladatoknak nekilássunk minden nap. És ha nem megy, akkor sem legyőzni kell magunkat, hanem megerősíteni.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?
Sportolok és tanulok. Mindig mást. 

Mi volt eddig a legnehezebb, mi volt életed legnagyobb kihívása?
Semmi. Kívülről ránézve nehéz gyerekkorom volt, de megélés szinten nem volt az – a külső szemlélő szerinti nehéz helyzeteket is el tudtam mindig fogadni. Édesanyám belehalt a szülésbe, anya nélkül nőttem fel, amire mondhatnám, hogy milyen rossz volt, de valójában nem tudom milyen úgy felnőni, hogy van valakinek anyukája…Nem siránkozom, nem lehetek boldogtalan örökké.

Mit üzensz annak, aki nem tudja merre tovább?
Keressen fel és mondja el mi a baja. Ne siránkozzon. Vagy lépjen, vagy fogadja el ami van.

Leave a reply