Skip to main content

Petra, a Stilblog, a TATZ és az, hogy mindennek meg kell adni az idejét #BeDoHave

Hoffmann Petra Stilblog, Tatz, Gardrób
Petra haja copfban a feje tetején (szép hosszú haja van) és a nyaka köré sálat teker (most is, ahogy majdnem mindig). Mosolyog, viccelődik, pedig tegnap a Bitóban hosszúra nyúlt a buli. 
Ő írja a Stilblogot, szervezi a Gardrób közösségi vásárt, közben a MOME-n designelméletet tanul és világszínvonalú design terméket sikerült létrehoznia, ami meghódította Budapestet és nemsokára világkörüli útra indul: ez a TATZ. 
Ezekért mind nagyon tisztelem, de ami miatt szeretem a Petrát, az az, hogy mindezt teljesen magától értetődően, szívből, önazonosan élve érte el. #BeDoHave

Hogy hívnak?
Hoffmann Petra

Mi van a névjegyeden?
Több néjegyem van:) Van a Tatz, írom a Stilblogot, szervezzük a Gardróbot és lassan befejezem a MOME-n a designelméletet. 

Neked mi a siker?
Nekem egyértelműen az, hogy az ember jól van. Mármint magával és akkor gondolom így másokkal is. Azt meg mindenkinek magának kell tudnia, hogy mitől van jól. Önállóság? Sok szabadidő? Sok pénz? Siker? Az, hogy mások mit gondolnak rólad? 

Mesélsz a névjegyeidről meg, hogy honnan indultál?
Kommunikáció-német szakra mentem gimi után, de azt otthagytam, elmentem lakberendezést tanulni a Kreára, amit el is végeztem, és közben elmentem dolgozni egy bútorboltba, a Goába, onnan pedig egy másikba, és végül 6 évet töltöttem a Mobili Maniában, amit nagyon megszerettem. Izgalmas tapasztalás, komplex feladatok, családias légkörben. Szakmailag is érdekes volt – megrendelés, szállítás, számlázás, kapcsolattartás és főleg folyamatosan képben lenni több folyóméter design katalógus aktuális kínálatával. 

Onnan jött a Stilblog?
Napi szinten ismernem kellett a trendeket, és végülis miért ne osszam meg ezt a tudást másokkal is? Persze nem voltam ennyie tudatos, Dani barátom (a legjobb barátom) kérdezte kb 6-7 éve, hogy ha unatkozom miért nem írok design blogot? Nekem persze semmi önbizalmam nem volt eleinte, teljesen elképzelhetetlennek gondoltam, hogy bárkit is érdekelhet, amit leírok….de rábeszélt, és én elkezdtem. Nekem akkor már volt a Zsolti, aki egy számítógépes fiú, és rengeteget segített, hogy ez a blog úgy nézzen ki és úgy működjön, ahogy.

Nagyon sikeres lett a blogod. Minek köszönhető?
Nem is tudom. Talán, mert amikor indult, akkor a HG-n kívül nem nagyon volt más hasonló designtematikus blog. A Stilblogba belement anyai apai: lelkesedés, idő, ismeret.

Mennyi időt töltöttél a bloggal munka után?
Napi 2-3 órát biztos. 

És akkor mit vártál a Stilblogtól?
Semmit. Azt vártam, hogy jó legyen nekem. És jó is lett. Aztán ebből lett minden lényegében. Megismertem rengeteg embert ezen keresztül…
Egyébként egyetemen kéne tanítani, hogy ha elkezdesz csinálni valamit szívből, beleteszel mindent, időt, energiát, ami akkor nem is tűnik soknak, mert imádod, az majd később, amikor majd ezen a területen pénzt is akarsz keresni, hozni fogja a lehetőségeket. Ezt mondták is nekem akkor, de nem tudtam miről beszélnek, csak csináltam. És igazuk lett. 
Persze nem tudom, hogy ezt lehet-e tudatosan csinálni, engem a lelkesedés mozgatott, úgy kerestem meg embereket, hogy őszintén érdekelt, amivel foglalkoztak, sosem gondolkoztam azon, hogy mit érhetek el ezzel, ilyen értelemben egyáltalán nem voltam tudatos. 

A MOME-ra hogy kerültél?
A Mobili Maniában egyre inkább képben kellett lennem, belsőépítészeknek, megrendelőknek ajánlani design bútorokat, és egyre erősebb volt az igény bennem, hogy tényleg tudjam, hogy miről beszélek. A blogot akkor már írtam, elég sok időt töltöttem vele, tájékozódtam, tanultam ezt a szakmát. És megint csak a barátom ötlete volt, hogy járjunk a MOME-ra, ami első hallásra pont olyan elérhetetlennek tűnt, mint anno a blogolás. Tartottam a felvételitől, főleg az írásbelitől. Aztán végülis elég jól megírtam, a szóbeli már inkább egy kellemes beszélgetés volt. Az érdekelte a bizottságot, hogy ki vagyok, mi mozgat.  Nagyon jó élmény volt. És felvettek. 

Szépen épült az utad a designvilágban, hogyan léptél át a Mobili Mániából, ahol alkalmazott voltál, a mostani, vállalkozói létbe?
Szerettem a Mobili Maniát de elkezdtem unatkozni. Nem volt már benne kihívás és éreztem, hogy az senkinek sem jó, ha én ülök ott unott fejjel. De akkor még nem tudtam, hogy mi hiányzik. Visszatekintve azt hiszem a függetlenség volt az.
Ekkor már jóban voltam Mender Szilvivel, akivel a Gardróbot csináljuk.  Ő néhány éve már szabadúszóként dolgozott, és nekem is nyomta ezerrel, hogy hagyjam már ezt és kezdjek el csinálni valamit önállóan. De én még hosszú ideig nem tudtam ezzel mit kezdeni. Nagyon ijesztő volt a gondolat. Nem volt igazán önbizalmam, plusz nem volt mögöttem egy gazdag családi háttér, ahol megtehettem volna, hogy munka nélkül maradok. Pénzt kellett keresnem. 

És akkor hogyan jött a váltás?
Csináltuk már a Gardróbot a Szilvivel, közben dolgoztam még a bútorboltban és jártam már a MOME-ra. Hitka Viki pedig egy nap bemutatott Remete Tibornak és elkezdtem vele a SuperChannel-ben közreműködni. Így engedtem el a Mobili Maniát. 
Nemsokára szépen beindult a Gardrób, ezzel lett egy munkahely, amit magnknak teremtettünk, ment a blog és végülis így fél év után már bele mertem lépni ebbe a vállalkozói, szabadúszós létbe. 

Ki, vagy mi inspirál(t) téged?
Leginkább a kreatív közeg tehetsége, profizmusa és szabadsága volt hatással rám. Hogy szabadúszó alkotóként beosztod az idődet és megválogatod a munkákat is. És persze a barátok, akik mindig jobban látnak kívülről. A Stilblogot és a MOMÉ-t is nekik köszönhetem, magamtól nem lett volna ehhez elég önbizalmam. Mindig az első lépés a nehéz, de ha meg már beleállok, akkor tudom, hogy meg tudom csinálni, vagy ha nem is egyedül, akkor tudom, hogy kihez forduljak, kitől kérjek segítséget. 

Mi volt nehéz?
Igaziból semmi, alakultak a dolgaim. Amit most nehéznek érzek, hogy sokfelé vagyok. Ez egy átmeneti időszak, amit ki kell bekkelni. Szeretem, csak sok. De ha befejezem az egyetemet, akkor már eggyel kevesebb feladatra kell koncentrálni. 

Mesélsz a TATZról?
Igen, ez lényegében az egyetemmel jött. Szeretem a csomagolástechnikát, a termékdesignt, a papírt, a grafikát, a nyomdaipar pedig egyenesen lenyűgöz. Régebben, amikor még az online helyett a flyerek és matrica volt a nagy szám, mindig saját matricára vágytam, hogy az milyen menő, egy saját matrica:)
És bennem volt már régóta, hogy mivel minden produktumot online állítok elő, tök jó lenne egy saját termék, ami kézzelfogható. Láttam ezt az ideiglenes tetkó dolgot, amiről úgy tűnt, hogy itt minden egyben van. Desig, termék, csomagolás, nyomda, kommunikáció, kereskedelem. Minden, amit szeretek, ami érdekel. És így lett a TATZ – egy kísérlet, egy játék. Mostanában azon törtem a fejem, hogy akkor ennek hol lehet a vége, meddig tart a kísérlet? És akkor azt gondoltam, hogy a világuralom. (hangosan nevet) 

Mik a következő terveid?
Egy kicsit kevesebb dologra koncentrálni. A TATZ-on most sokat és tudatosan dolgozunk Szendrey Gabi grafikus barátnőmmel, jó lenne kilépni az ország határain túlra vele. Azt érzem, hogy a hazai pálya, Budapest túl könnyű. Persze imádom, ne érts félre, de most az foglalkoztat, hogy hogyan lehetne ezt hazai pályán túl, külföldön is működtetni. 

Mit üzensz annak, aki nem tudja hogyan lépjen onnan, ahol már nem boldog?
A legfontosabb, hogy legyen az embernek valós önismerete. Nem tudom pontosan, honnan lehet azt leakasztani. Te tudod? Az enyémhez nagyon kellettek a barátaim. 
A másik, ami fotos, az idő. Meg kell hagyni minden dolgoknak az idejét. Szerintem mindenkinek megvan a saját ideje, tempója, nem jó senkit sem siettetni. Valamire való döntéseket az ember önállóan hoz meg, és csak akkor tud felelősségteljes lenni ebben, ha a döntés saját elhatározásból születik. Ezt az időt meg kell adni magadnak és ami szintén nagyon fontos, hogy őszintének kell lenned magadhoz. 
Biztos, hogy nem mondanék olyanokat, hogy legyél bátor és lépd meg, légy önálló, mert ez sem való mindenkinek. Van aki szívesebben teszi le a lantot 4-kor és megy haza kutyát sétáltatni, a fitnessbe és ez teljesen rendben is van. Az önállóság állati sok meló. Lehet, hogy kívülről jól néz ki az is, hogy te meg én elmegyünk ebédelni, amikor kedvünk tartja és megtehetjük, hogy egész délután cipőket nézegetünk, de annak az az ára, hogy sokszor a hétvége is munkával telik. 
Érdemes ismerni magadat.