Skip to main content

Erő vs keménység

Ha 2006-ban Cipruson (ahol egyedül éltem és edzőként kerestem a kenyerem) nem ébredek egy reggel arra, hogy nem tudok lábra állni, talán még mindig azt gondolnám, hogy én egy erős csaj vagyok. De szerencsére azóta sokminden történt velem, ami felülírta az akkori elképzelésemet a világról. A különbség, hogy megértettem, akkoriban kemény voltam, mostanra pedig azt érzem, egyre erősebb vagyok.

There is something powerful in being rendered powerless.
It will break your arrogance and possibly set you free.

~ Mooji

A keménységről….

Sokszor nem könnyű megengedni magunknak, hogy farkasszemet nézzünk azzal, ami VAN, különösen, ha a történés felett nincs kontrollunk. Mert a valóság helyenként kínos, ijesztő és ránézésre elviselhetetlenül fájdalmas.

Ilyenkor elkezdjük „megvédeni” magunkat. Hiszen azt tanítják, a csapból is az folyik, hogy légy erős! És főleg légy boldog! Mosolyogj! … Vigyázat, csapda!

Ha nem engedjük meg magunknak a fájdalmat, nem tudjuk megengedni az örömöt sem. Látszólag erősek vagyunk, de belül állandóan rettegünk, védjük magunkat és elszigetelődünk mindentől, ami hatással lehet ránk és ami fölött nincs kontrollunk. Eltávolodunk a saját érzéseinktől. Ez nem erő. Ez a keménység.

Hogyan lehetünk erősek?

Úgy, hogy ha jön a következő vihar, aláállunk és nem menekülünk többé. Szembenézünk a pillanatban azzal a veszélyes, rettegett sárkánnyal, ami elől sokszor évtizedeken át menekültünk. És ezt bármelyik pillanatban megtehetjük!

Hogyan ismerem fel a sárkányt, akinek le kellene végre vágni a fejét?

A sárkány nem hétfejű, és nem is csúnya. Sőt, nem is látszik. Mégis nagyon pontosan tudod, hogy vele van dolgod, ha eldöntöd, hogy eljött az idő. Gondolj a legutóbbi pillanatra, amikor valaki, vagy valami fájdalmat okozott neked. Nézz bele jobban. Ott a sárkányod. Az érzés az, amit kapsz abban a pillanatban. Pont az, ami ellen véded magad. Állj alá, éld meg, értsd meg, fogadd el, add meg magad neki, köszönd meg és lépj tovább. Ne hadakozz ellene és már le is győzted!

Az erőről…
“The doors to the world of the wild Self are few but precious. If you have a deep scar, that is a door, if you have an old, old story, that is a door. If you love the sky and the water so much you almost cannot bear it, that is a door. If you yearn for a deeper life, a full life, a sane life, that is a door.”
Clarissa Pinkola Estés, Women Who Run With the Wolves: Myths and Stories of the Wild Woman Archetype

Ha egészséges és teljes életet akarunk élni, ahhoz hatalmas bátorság kell.

Nem valami kifelé mutatkozó, látványos hollywoodi dolog. Hanem belső erő.
Erő, ami segít szembenézni azzal, ami VAN. Azzal, ami történik, amire nincs hatásod. Ami nem engedi, hogy bűnbakokat keress, hogy hazudj magadnak vagy másoknak.
Erő, amivel eldöntöd, hogy befelé indulsz.
Bátorság, amivel beleállsz a fájdalomba.
Hit, amivel a legsötétebb pillanatokban is tudod, hogy túlleszel rajta.
Barátok, akiknek meg mered mutatni a sebezhetőséged, hogy segíthessenek.

A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés opcionális…

A fájdalom elválaszthatatlan része az életünknek, ugyanazon az úton járva találjuk, ahol az örömöt. Nincs az a spirituális gyakorlat, ami ezeket megváltoztatná, nincs állandó fent, nincs örök boldogság, nincs konfliktusmentes, örök élet. Ha valaki ilyesmit ígér, menekülj tőle.
Nem érdemes félni, bújkálni vagy hadakozni azzal, ami VAN. Ha mást választasz, azzal letérsz az utadról, elveszíted a kapcsolatot önmagaddal. Abból lesz hiszti, rögeszme, függőség, félelem, betegség. Onnan sokkal nehezebb visszajönni.
Nincs más út. ÉLET van. Folytonosság, mozgás. És mi emberek élni születtünk.
És ha elég bátrak vagyunk, hogy megéljük azt úgy, ahogy van, őszintén, a maga valójában, fájdalmakkal, igazságtalanságokkal és csalódásokkal együtt, szőröstül bőröstül, minden pillanatban, az maga a csoda!

https://embed-ssl.ted.com/talks/lang/hu/brene_brown_on_vulnerability.html