Mindfulness, avagy jelenlét a munkában

Mindfulness, avagy jelenlét a munkában


Amikor valakivel coachként dolgozom, magam is mindig tanulok, és tapasztalok. Csodálatos, hogy egy-egy felismerés milyen változásokat eredményez az emberekben. És, hogy ezek mentén egy kis változtatás mennyi területre kihat.

Egy fiatal menedzser azzal a problémával keresett meg, hogy a munkában sokszor képtelen tartani a fókuszt. Néha túl sokat beszél úgy, hogy a hallgatóság képtelen odafigyelni rá. Nehéz neki a lényegre szorítkozni. Bizonyos helyzetekben pedig stressz hatására azonnal reagál, és olyan válaszokat ad, amik később gondot okoznak neki.

A coaching során felismerte, hogy ezeknek a szituációknak azonos a gyökerük. Ilyenkor stressz hatás alatt képtelen jelen lenni. Szó szerint magán kívül van és olyan reakciókat ad, amiket néhány lélegzetvételnyi gondolkodás után, ha magánál lenne, biztosan másképpen csinálna.

A megoldást a jógában, meditációban szerzett tapasztalata hozta. Gyakorlás, meditáció közben már megtapasztalta azt a jelenlétet, azt a stresszmentes állapotot, amiben az elméje tisztán műkődik. Ezt a gyakorlatot ültettük át azokra a helyzetekre, amiket a folyamat során azonosítottunk.

Az eredmény pedig döbbenetes. Szó szerint, mintha kicserélték volna. A kollégái rá sem ismernek, ő pedig tele van energiával, könnyebben kezel régen stresszesnek érzékelt helyzeteket. Nyugodtan beszél, élmény hallgatni. Megengedi magának a csendet, azt a néhány másodpercet, amire szüksége van, hogy rendezze a gondolatait. Ettől magabiztos és sugárzó.

Így ültethető át a “mindfulness”, avagy a jelenlét a munkahelyi szituációkba. Például így tudod megváltoztatni az életedet.

Egy fa New Yorkban

Egy fa New Yorkban


3 hetet töltöttem a világ egyik legsűrűbb városában, New Yorkban. Az első napokon védtelenül bolyongtam az anyag sűrűjében és egyre erősebben éreztem szorítást a szívemben. Ösztönösen menekülni kezdtem, igyekeztem megtalálni a forrást, ahol töltekezhetek. read more

Márkázástól Árazásig: workshop szabadúszóknak

Márkázástól Árazásig: workshop szabadúszóknak


A szabadúszók életét 20 éve, 9 országban segítő non-profit SMart első alkalommal rendezett Magyarországon workshopokat arról, hogyan lehetsz sikeres szabadúszó. Ezekhez engem hívtak segítségül, 3 témában tartottam a képzést. A workshop prezentációi a linkekeken érhetők angol nyelven.:

MY BRAND: hogyan építsd fel a márkádat
MONEY TALKS: hogyan árazd be a szolgáltatásodat
HAPPY CLIENTS: mi kell ahhoz, hogy minél több boldog ügyfeled legyen.

A 4 órányi flow élmény önmagában is csodálatos érzés volt, de a visszajelzések, a résztvevők aktivitása csak fokozta az örömöm. Egyikük a workshop másnapján ezt írta:

“Számomra nagyon hasznos volt a tréning, főként ötletébresztőnek volt jó.Sok új dolgot is hallottam (value proposition design, 140 szó, árazás) és szerintem fogok tudni sok tippet integrálni a mindennapi kis freelancer életembe 🙂 Tetszett a TE hozzáállásod is, szinte éreztem a rezgéseket, olyan szenvedélyesen beszéltél és mivel láttam, hogy nem “csak egy coach” vagy, hanem tényleg értesz ahhoz, amit csinálsz, 100%-osan hiteles volt a workshop. Ezt csak azért mondom, mert jártam már olyan rendezvényen, ahol a szakmához közenincs szakemberek próbálták megmondani a tutit… Szóval így tovább, és ha lesz még rendezvényetek, szívesen ellátogatok azokra is! :)”

http://www.slideshare.net/zuango/slideshelf