Interjú Tomival, aki a barátom és aki megtanított arra, hogy mindannyian úgy vagyunk jók, ahogy adott pillanatban vagyunk. Mindenki jó. Ha valami mégsem működik, akkor az csak annyit jelent, nem jó helyen vagyunk.
Az interjú a #BeDoHave projekt keretében készült.
Hogy Hívnak?
Farkas Tamás
Mi a munkád?
Ingatlanfejlesztő vagyok. Nekem ez azt jelenti, hogy ingatlant fejlesztek. Egy rosszabb állapotból jobb állapotúvá fejlesztem – ebben otthon vagyok, egy kerek rendszer. Jógát is oktatok, ha belegondolok, ott is “fejlesztő” vagyok:)
Igaziból azért szeretnék veled interjút készíteni, mert én személy szerint sokat kaptam tőled. Leginkább abban segítettél, hogy megtaláljam a helyem és elfogadjam magam a rossz tulajdonságaimmal együtt. Hogy ne azt keressem először, hogyan tudom magamat megváltoztatni, ha valahol nem jól működöm, hanem azt, hogyan tudok utat találni annak, ami vagyok.
Igen, ez abszolút ars poeticám. Alapjában véve jók vagyunk és nem jó helyen vagyunk, hogyha nem jól érezzük magunkat. Tehát akkor olyan helyzet felé kéne menni, ahol jól érezzük magunkat. Mindenki jó. Ha valami nem oké, akkor nem jó helyen vagy.
Van még egy dolog, ami miatt nagyon szerettem volna, ha vállalod ezt a beszélgetést. Kevés embert ismerek, akinek a minimalizmus (ami mostanában egy nagyon divatos irányzat) nem csak egy szó, vagy törekvés, hanem lényéből fakadó életforma.
Minimalizmus. Erre így nem gondoltam.. De az biztos, hogy van egy eszme, ami már talán az általános iskola óta kísér. A legkevesebbel a legtöbbet kihozni.
Minimummal elérni a jó közepest. Szeretem a közepességet. Nem a hármas közepest, hanem a jó közepest. Ami elég, de ami nem kicsúcsosodó. Sem pozitív, sem negatív. Jó közép. Azt tartom egészségesnek.
Miért a jó közepes?
Nem látok semmi kiugrót, ami nem valami belső disszonanciából fakad.
Ahol nagy teljesítmény van, ott valahonnan sokat elvettek. Pl egy zenész vagy tudós, aki a szakmának él, sokat elvesz az emberségéből. Vagy pl. az, hogy apám sikeres volt a munkában, az sokat elvett tőlünk. Csak úgy tudott sikeres lenni, ha reggel 6-tól este 11-ig a műhelyben volt.
Én bármimet megnézem, mindenem jó közepes. Sőt, a gyerekem is azt remélem, hogy egy ilyen jó közepes lesz. Semmi extremitás
… Fakadhat ez apám elrémisztő maximalizmusából, nem tudnám biztosan megmondani miből fakad, így működöm.
Azért ha megnézem az életed – van családod, házad, munkád, hivatásod, pénzed és időd is. Ez nem mondható átlagosnak.
De ezt mind annak köszönhetem, hogy egy jó közepesre/elég jóra törekedtem mindenben.
A dolgok, amik nagyon jók, azok sokat ki akarnak belőled venni. A túlzott dolgok túl sok figyelmet kívánnak, nem hagynak létezni, óvatoskodásra kényszerítenek.
Mindig a maximálishoz hasonlítasz. Mi van a negatív példákkal? A minimummal? Az átlagemberrel, akinek nincs pénze és ideje…
Mi az, hogy az átlagnak? Csak egyéni példák vannak. Nem szeretem az általánosításokat. Csak az egyéni felelősségben hiszek.
Mi a helyzet azokkal a gyerekekkel, akik nagyon rossz helyről jönnek? Akiknek nincs ilyen hátterük? Nekik is egyéni felelősségük ez?
Érzed ennek az arroganciáját? Nem tudod, hogy kinek mi a jó. Hogy a mélyszegénységben élő gyerek pszichéje sérültebb e mint a tiéd vagy az enyém. Nem dönthetjük el innen, nem cimkézhetjük fel.
Nagyon ellene vagyok minden olyan mozgalomnak, szervezetnek, ami mögé könnyű elbújni. Nem tudjuk, hogy ki mire hivatott, nem tudhatjuk mi a rossz és mi a jó. Az egyéni felelősség alól könnyű kibújni egy mozgalmista rendszerben. Ezért nem hiszek semmi ilyesmiben.
De egy gyerek még nem lehet felelős…
A gyerekért a szülő felelős. A mélyszegénységben élő gyerekért is a szülő felelős.
A betegséged is a te felelősséged. A döntéseid következménye minden bajod és örömöd. Minden a te felelősséged.
Ez a téma nagyon messzire visz, talán egy következő interjú témája lehetne…
Jó lenne, ha az emberek a felelősségvállalás pozitívumát látnák.
Van neked egy – mondhatom így – bántóan nyers stílusod, minden ferdítésről azonnal lerántod a leplet. Szenvedéllyel keresed a tiszta, nyers dolgokat, odáig csupaszítod az önámítást is, amivel végül teret adsz az önazonosságnak. Szereted, ha valami az, ami. Sallangmentesen. Az életed is ilyen. Kvázi minimalista. Jól élsz, de semmi fényűzéssel, tudatosan, magától értetődő önfegyelemmel.
Igen, erre törekszem. Úgy nem vagy számomra érdekes, amikor “Balaton Sound állapotban” vagy. (Ez Tomival a szimbóluma annak, amikor nem akarsz semmit befogadni, csak mész egy adott sodrással-a szerk.) Ez önös dolog tőlem, mert miért ne hagyhatnálak meg ebben. De mostanában annyira zavar, hogy ha nem az van, ami van, vagy ami lehet egy találkozásban. Ha találkozunk és prekoncepciók mentén durrogtatjuk a szavakat, mondatokat, én meghallgatom, elhiszem, és visszamondok ilyen mondatokat neked, de akkor pont a lényeg veszik el. Nem találkozunk valójában. Nem lesz a beszélgetésnek mélysége, a közhelyek elveszik a teret a valódi találkozástól.
Mitől érzed magad elégedettnek?
Ha tudom vállalni a felelősséget magam és az én kis köröm felé. A családom és a barátaim felé.
Mi motivál?
A fejlesztés.
Mi a hivatásod?
Az egyéni felelősség fontosságát szeretném saját példámon keresztül átadni. Legyen az ingatlanfejlesztés vagy jógaoktatás. Vagy akár a politika…mai napig követem a közéleti híreket, de a politikai pályám nem úgy alakult, ahogy terveztem. 2010 körül beszálltam, meggyőződésből, de nagyot csalódtam. Jobboldali liberális vagyok, aztán hamar kiderült számomra, hogy Magyarországon ez nem létező irány.
Mire vagy a legbüszkébb?
A különállásomra, a betagozódatlan individualizmusomra. Talán még a jógás létem is individualista.
…. Ami amúgy a legnagyobb problémám is volt. Gyerekként nem tudtam csapatokhoz tartozni és felnőttként sem tudok irányzatokat követni.
Ki a példaképed?
Nincs példaképem. De vannak aspektudok emberekben. Nyuszi barátom perfekcionizmusa, Sanyi barátom perspektívája (irányítás nékül irányít). Mindenkiben látok valamit, amiből tanulni tudok. De mindenkinek látom azokat az aspektusait is, amik nem követendők számomra.
Mi (volt eddig) a legnehezebb?
A vágyaim, aberrációim tisztelete. Hogy tiszteljem azokat a vágyaimat is, amiket negatívnak érzek vagy szégyellek. Hogy tisztelni tudjam magamban a rosszat. Ami segít: a szembenézés. Amivel szembenézel az soha nem félelmetes. Addig félelmetes, amíg nem nézel a szemébe.
Mit üzensz annak, aki nem tudja merre tovább?
Szeresd magad. Nézz magadba és fogadd el úgy, ahogy vagy. Nem is csak elfogadni, hanem szeretni. Hogy ez így jó. Hogy jó vagy. Attól, hogy van valami rossz tulajdonságod, ami irányít, nem számít. Az van, hogy alapban jó vagy.