“Végezetül remélem, hogy ez a könyv inspiráló és tanulságos lehet mindenki számára: ha megvan benned az akarat és szeretet, nincs olyan akadály, amit ne tudnál legyőzni.” (Marina Abramovic: Aki átment a falon)
Inspiráló és tanulságos önéletrajzi könyv volt. Köszönöm Marina Abramovic.
Ha betűkön keresztül a papíron képes a tér bemozdulni és a szobámba varázsolni a szerzőt, és annak jelenlétét, a szellemet, amit képvisel, akkor ez most megtörtént. Hogy mitől volt ez azon könyvek egyike, ami után minden sejtem élőbb és önazonosabb, mint a könyv előtt, nehezen tudom szavakba önteni.
Az időről, a fájdalomról, testről, lélekről, elméről, a halálról, a családi kapcsolatokról, a szerelemről, a létezésről, a kitartásról, az intuícióról, a meditációról, kultúrákról, emberi természetről, a természetről, és ennek mintegy leképeződéseként művészetről van szó ebben az önéletrajzi könyvben. És bár ez egy rendkívüli művész önéletrajzi írása, mégis sokkal többről van szó, mint a művészről, a művészetéről, többről, mint a performanszról. Minden sorát átszövi valami különleges hozzáállás, talán alázat, tisztelet. Az élet tisztelete. Az idő súlya. A jelenlét fontossága.
Igen. A művész tényleg jelen van. „A művész jelen van.” Ezt a címet viseli Abramovic talán legismertebb MoMa performansza. A figyelme a buddhista meditációban tanított egyhegyű nyíl képét juttatja eszembe. Nem a csinálás teszi művésszé, hanem a létezéséből fakad a művészete. Bármit csinál, befele indul. Ez a jelenlét az alapja minden performanszának. Ez a jelenlét megváltoztatja a teret. Ez a tér a performansz tere. Ez a tér az életünk tere. Minél magasabb tudatossággal vagyunk jelen, annál erősebben alakítjuk magunk körül a teret.