Special Edition: Yohji Yamamoto #BeDoHave


Share this :   | | | |
Special Edition: Yohji Yamamoto #BeDoHave

Rendhagyó #BeDoHave interjú a kedvenc divattervezőmmel. 

Bár nem ismerem személyesen, mindenképpen inspiráló Yohji Yamamoto munkája, a gondolkodásmódja számomra. 30 éve időtálló és egyedi darabokat tervez, japán tradicionális gyárakban gyártat, a párizsi iskolát képviseli, ruhakészítőnek tartja magát, örök lázadó, nem szereti a divatot, mégis a tervezők élvonalába tartozik a mai napig.

Egy interjúban azt olvastam, azért kezdett el nőknek férfiruhákat tervezni, mert amikor egy szabóságon dolgozott, tanulta a szakmát, és ki nem állhatta a kitartott nőket, akik kényeskedve halmozták a drága ruhákat, de soha életükben dolgoztak meg az árukért. Az ő ruháit azok a nők inspirálták, akik két lábbal a földön járnak, dolgoznak és tudják a dolgok értékét.

Az alábbi interjú a The Talks-on jelent meg évekkel ezelőtt. Mr Yamamoto. Tőlem, nektek, magyarul.

Amikor a filmrendező, Wim Wenders megvette az első ön által tervezett darabot, azt nyilatkozta azért szeretett bele, mert egyszerre érezte a ruhát újnak és réginek. Ettől védettnek érezte magát. Mennyire írja ez le általában az Ön által tervezett ruhákat?

A kiindulási alap tényleg ez. Védeni a testet. Pontosabban elrejteni a női testet. A szexualitását kell megvédeni.

Mit jelent ön számára a “divattervező” szó?

Sosem szerettem, ha divattervezőnek neveztek. Az túl “könnyűnek” hangzik. Én ruhatervező vagyok. Ha egy divattervezőt képzelek el, akkor trendek jutnak eszembe. Arról szól, hogy azon kell gondolkodni, mi az újdonság, mi a következő lépés, milyen érzést keresnek a vásárlók. Ez nekem túl gyors. 

A kezdetektől arra törekedtem, hogy megvédjem a ruhákat a divattól. És a női testeket valamitől – talán a hideg széltől, vagy a férfiak tekintetétől.

Azt akartam, hogy az emberek akár több, mint 10 évig is hordhassák a ruhákat, amiket terveztem. A textiltervezőimtől ezért mindig azt kértem, hogy az anyagok legyenek tartósak, és legyenek nagyon jól megvarrva.

Szóval azt mondja, meg akarta védeni a női testet. A ruháinak van egyfajta játékos uniszex jellege. Úgy tartja, hogy az a jó, ha a férfiak és a nők hasonlóan öltözködnek? 

Amikor 1977-ben elkezdtem ruhákat tervezni, azt akartam, hogy a nők férfi ruhákat viseljenek. Zakókat terveztem nőknek. Ez akkoriban jelentéssel bírt számomra. Zakók, amik megvédik és eltakarják a nő testét. Számomra minig is vonzóbb volt az a nő, aki szenvedélyes a munkájában, aki nem mások kegyeit lesi, erős, mégis törékeny. És az ilyen nő minél jobban elrejti a nőiességét, annál jobban teret ad annak, hogy megmutatkozzon lénye, lényege. Egy jól szabott vászonnadrág tud szebb lenni, mint egy csodaszép selyemruha.

30 év telt el azóta. Hogy látod, az emberek még mindig ragaszkodnak a megszokotthoz, ha öltözködésről van szó?

Egyszerűen nem bírom elviselni az emberek konzervatív hajlamát. Folyamatosan visszanyúlnak a konvenciókhoz. Még az avant-garde is, ma már csak egy kis divatirányzat. Annyira olcsó lett és képmutató. Utálom. Mégis hiszek az avant-garde eredeti jelentésében, szellemiségében: a hagyományos értékek megkérdőjelezésének, azokkal való szembenállásnak hangja ez. És nem csak a fiatalságé. Én ebben a szellemiségben élem az életem. Egyfajta lázadásban. Persze csak akkor tudsz ellene menni valaminek, és ebben megtalálni a saját hangod, ha előtte kijárod a tradicionális utat.

Egy interjúban azt nyilatkozta, utálja a divatot. Mégis úgy tűnik, mintha szeretné is. Gondolkodott már azon, hogy abbahagyja? Hogy kiszáll a divatiparból?

2005 körül volt egy olyan érzésem, hogy a szerepem eddig tartott. De mostanában, különösen Tokyo, New York és Los Angeles tele van “gyors” divattal. Gyorsan, gyorsabban, olcsóbban, még olcsóbban… Az emberek elkezdték eltékozolni a divatot. Minden a pazarlásról szól. És ettől úgy érzem, van még mit csinálnom. Lehet, hogy kevesen, de vannak fiatalok, akik megkérdőjelezik ezt a rohanást, ezt a pazarlást és talán várnak valami régit, ami visszajön, vagy valami újat. És akkor azt mondtam magamnak: “Yohji, folytasd a munkádat. Ne változz. Csak tedd a dolgod.” 

Úgy tűnik mindig a saját útját járja, mégis minden évben 2 kollekcióval jelentkezik, mint a legtöbb márka. Szívesebben mutaná be az új kollekcióit, amikor kedve tartja?

2002-ben úgy döntöttem, egyszerre mutatom be a pret-a-porté és a couture kollekcióimat. 3 évig így csináltam. Mivel így kevesebben jöttek el, kevesebben hallották a kelmék suhogását. Szép kitérő volt…

Zac Posen mesélte egyszer, hogy az Ön hatására hozta át a kollekcióját New Yorkból Párizsba. Állítólag azt mondta neki, hogy Párizs az egyetlen hely, ahol érdemes bemutatni. Miért?

Párizs az a város, ahol nemzetközi divatmárkát lehet alapítani.

Hogyan kapcsolódik a japán hagyományhoz?

Ha úgy gondolunk a Japánra, mint egzotikus csereberére, akkor ebben van valami. Ahogyan a japánok vagy az ázsiaiak szeretik az európai esztétikumot vagy ahogyan az európaiak szeretik a japán érzékenységet. Szóval valahogy így kapcsolódom, a japán minőségek megjelennek nálam.

De amikor japán tervezőként írnak rólam, az nem fedi a valóságot. Értem, miért tartják az európaiak japánnak a ruháimat. Talán, mert ha a kollekcióimra gondolok és az alkotásra, mint egészre, 100%-ra tekintek, akkor én kiszállok mielőtt elérnék a 100%-ot. Az a hiányzó 5-8% adja ezt az érzést, amit japánul úgy hívunk üresség vagy befejezetlenség.

Tud mondani egy példát?

Olyan ez, mint becsukni az ajtót vagy az ablakot és hagyni egy kis rést. Szükségünk van a térre. És én teret tervezek. A térnek mindig is fontos szerepe volt a japán tradicionális művészetben – a festészettől a szobrászaton át a színészetig. A tér kifejezése fontosabb, mint a vizuális vagy az írott tartalom. 

Úgy tudom, hogy japánban gyártat, amitől a ruháinak van egy speciális japán érzete az anyag kezelésének egyedisége miatt.

Meglehet, hogy én leszek az utolsó tervező, akinek fontos, hogy Japánban gyártasson. Ha én abbahagyom ezt, lehet, hogy a fiatal tervezők nem engedhetik ezt meg maguknak üzletileg. Sokba kerül. A japán kézimunka a világon a legdrágább lett. Így az én feladatom – nem is feladatom, inkább vágyam, misszióm – hogy megvédjem ezeket a tradicionális japán technikákat. Szinte minden családi üzemmel dolgoztatok. Az a legfontosabb, hogy foglalkoztatva legyenek, különben eltűnnek örökre.

Japánban él vagy inkább Párizsban, ahol a kollekcióit bemutatja?

Tokióban élek. Csak a bemutatóimra jövök Párizsba.

Mit jelent az utazás az életében?

Munkaidőt. Januárban, márciusban, júniusban és októberben Párizsba utazom, februárban és szeptemberben pedig New Yorkba utazom.

Elég sokat utazik. Hogyan találja meg a békét ezeken a helyeken?

Kell a díszítés. Néha jó rock and rollra elaludni teljes hangerőn. Kellenek a színek. Élvezem, ha különböző emberek között vagyok, szeretek kapcsolódni. Egyenlőség és igazságosság – ezek az értékek még nem tűntek el teljesen, de egyre kevesebbet tapasztalhatók.

Website: http://www.yohjiyamamoto.co.jp
Háttér: http://en.vogue.fr/vogue-list/thevoguelist/yohji-yamamoto/1052
Egy rövid interjú: http://hypebeast.com/2015/3/yohji-yamamoto-talks-about-his-early-muse
Egy hosszú interjú https://www.youtube.com/watch?v=SyCdbBiiKyE
Forrás: http://the-talks.com/interviews/yohji-yamamoto/
Fordította: www.zuango.hu

Leave a reply