Amikor a technika ördöge táncra hív


Share this :   | | | |
Amikor a technika ördöge táncra hív
Előadóként a technika ördögével meg kell tanulni táncolni. Az a szokása, hogy egészen váratlan helyzetekben, nagy közönség előtt úgy visz táncba, hogy előtte nem kérdezi meg mit szeretnél. Épp olyan kiszámíthatatlan, mint az élet maga.

Nemrégiben Bük-Fürdőn (ami nem a Bükkben van!) adtam elő kb 200 embernek arról, hogyan gazdálkodjunk az időnk helyett az energiánkkal.
Az előadásom ötödik percében elkezdett gerjedni a mikrofonom, majd a hangfal akkorákat mennydörgött, hogy az is összerezzent, akinek patyolattiszta a lelkiismerete. Az utolsó dörgést a szálloda folyosójáról beszűrődő csörömpölés oldotta kétszólamúvá. A szünet frissítőinek üvegpoharai eshettek ekkorát. Végül a hangfal megadta magát, felbőgött, de a műszakis kolléga letekerte a potmétert, hogy ne kelljen szégyenszemre 200 embernek végighallgatni a haláltusáját. A közönségem nem tudta sírjon, vagy nevessen, riadtan mérlegelt, hogy rajtam vagy velem hangosan röhögjön hangosan.
Állok a fehér vetítővászonnal a hátam mögött, kezemben egy új mikrofonnal, a hangszóró nem szól, a hangok elnémultak, a közönség vihog.
Szemlélődöm. Figyelem a teret és arra gondolok, mit üzen a tér nekem, miért ez a csinnadratta. Elmesélem a közönségnek, hogy ebben vagyok. Figyelnek rám. Semmi nincs véletlenül. Nézzük mi van ITT, MOST.
Visszajön a hang, a kép. A dia tartalma: Hurrá hétfő!? – mondom nem csoda, hogy  kiveri ez a slide a biztosítékot ekkora nyomás alatt. Semmi sincs véletlen. Együtt nevetünk.
Beszélek. Figyelnek. A kép szakadozik továbbra is, nyugodt vagyok. Én mesélek, arról, amit mesélni vágyom a közönségemnek. Képek ide vagy oda.
Amikor úgy tűnt, hogy a tecnika ördögét elaltattuk, én meg csak reméltem, hogy jómagam a közönségemet nem, egyszer csak beriasztott a tűzjelző. Felébredt arra ördög is, ember is.
Rutinosan ránéztem gyorsan mi is a közleményem a diámon. A címe digitális körkorkép. Arról szólt, kit milyen kommunikációs eszköz ér el. A jelenlevőket csak az emberi szó. Nagyon nevetek. Mondom is, ha most egy ember szaladt volna be, hogy tűz van, mindenki rohanna. Így, hogy a gép beszél, csak ülünk és nézünk bután, elküldjük a szervezőt, járjon utána mi is történik.
Nevetünk. Együtt vagyunk. A tűzriasztó elhallgat, a kolléga hozza a hírt – a szálloda halljában volt valami füst, semmi komoly.
Az előadásom energiáról és kapcsolatról szólt. A technika ördöge is velünk volt. Táncoltunk. Kapcsolódtunk. Egy átmulatott éjszaka után, ebéd előtt mind jelen voltunk. Együtt voltunk.
Így táncoltam egy jót a technika ördögével. Így tette érdekesebbé az előadásomat és erősebbé a jelenlétem a kiszámíthatatlan tánc azzal, ami VAN.
Így kaptam lehetőséget arra, hogy a jelenlétemmel tanítsak a jelenlétről. Így szereztek saját tapasztalatot az együttérzésől a közönség soraiban ülők. Így szólt az előadásom arról, amiről beszéltem.
Leave a reply