„Ha valaki elfogalt, számomra azt jelenti, elvesztette az irányítást az élete felett.” – Derek Sivers Krisz barátom hívta fel a figyelmem Derek Siversre, hogy hallgassam meg a vele készült interjút, mert zseniális....
Szép Tomi idén lesz 40. A rum alapú narancsos koktéljai isteniek, de nem erről szeretném, ha megismernétek. Közel 20 éve ismerem, és ha valaki, akkor Szép Tomi a BeDoHave paradigma élő...
Ha lenne ilyen felmérés, szerintem ez lenne a bevezetőben: “Magyarországon az irodai dolgozók 70%-a más munkáról ábrándozik”… Én legalábbis ezt tapasztaltam magam körül, de kevesen voltak, akik tettek is bármit...
Ferit évek óta ismerem és sokáig kizárólag annyit tudtam róla, hogy az Adverticum igazgatója, van egy kutyája, a Somogyi Endre barátom barátja és, hogy szeret vitorlázni. Aztán egy vidéki konferenciáról együtt autóztunk...
A művészekről az volt a benyomásom, hogy az életüket valamiféle káosz uralja, szeretik a bizonytalanságot és a határtalanságot. Ha a költőkre gondolok, akkor megkockáztatom, még a szenvedést is. Ez a...
„Az embernek meg kell keresni mi az ő lénye. Ami magunk vagyunk, az van. Csak meg kell állni, szembenézni a széppel. Megélni. Ennyi van. Ha rohanunk, könnyen megbotlunk önmagunkban.” –...
Rendhagyó #BeDoHave interjú a kedvenc divattervezőmmel. Bár nem ismerem személyesen, mindenképpen inspiráló Yohji Yamamoto munkája, a gondolkodásmódja számomra. 30 éve időtálló és egyedi darabokat tervez, japán tradicionális gyárakban gyártat, a párizsi...
Interjú Tomival, aki a barátom és aki megtanított arra, hogy mindannyian úgy vagyunk jók, ahogy adott pillanatban vagyunk. Mindenki jó. Ha valami mégsem működik, akkor az csak annyit jelent, nem...
Ákost több, mint 30 éve ismerem. Sok mindent szeretek benne, de legfőképp a bátorságot, amivel elindult megtalálni önmagát. Maga mögött hagyta az elvárásokat, megtalálta a hivatását, amiben kiteljesedhet, a meditációt, amiben elmélyül...
„Igaz leszek, mert vannak, akik bíznak bennem; Tiszta leszek, mert vannak, akik törődnek velem; Erős leszek, mert olyan sok a szenvedés; Merész leszek, mert annak kell lennem; Barátja leszek mindenkinek...